2013
megalakultunk
Megoldjuk a lehetetlent
Az első három projekt
A történetünk egy olyan projekttel kezdődött, amire egy másik cég azt mondta, „feladom”, mi pedig azt: „micsoda lehetőség” – és belevágtunk egy lehetetlen küldetésbe. Elképesztően rövid terminussal megalkottuk Magyarország elektronikus útdíjfizetési rendszerét (HU-GO). Ha kezdetnek megoldottuk a lehetetlent, a későbbiekben sem adhattuk alább: jött a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer, egy szintén tarthatatlan(nak tűnő) határidővel, majd az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. Ezek azóta is alappillérei Magyarország mindennapi működésének.
Szervezetépítés és innováció
Dinamikus bővülésünkhöz igazodva az eredeti csapatelvre alapozva közösen építettük fel azt a mátrix rendszert, amelyben ma is működünk. Három különböző ágazatban három nagy rendszert építettünk, teljesen új technológiai alapokon: a korábbi SOA architektúráról kubernetes környezetben futó microservice architektúrára váltottunk. Mobilparkolási rendszert szállítottunk Kínába, Magyarországra pedig a közösségi közlekedést digitalizáló és megreformáló mobiljegy alkalmazást. Emellett élesbe állt a gazdaság fehérítéséhez nagyban hozzájáruló online számla rendszer.
Szakmai és szervezeti fejlődés
Folyamatosan fejlesztjük és támogatjuk korábban leszállított országos rendszereinket, beépítve a technológiai újdonságokat. Mivel ilyen méretű és ilyen számosságú rendszer fejlesztéséhez nagyon sok nagyon jó szakember szükséges, a dinamikus bővülés folytatódott. Ehhez alkalmazkodva rugalmasabbá tettük a működésünket, egyre több szakterületet alakítottunk ki, vezetési struktúránkat a cég méretéhez igazítottuk és elindítottuk az utánpótlás-nevelési programunkat.
Kompetenciabővítés és tudásmenedzsment
Teljesen új ágazatot ismertünk meg és váltunk benne szakértővé annak érdekében, hogy hatékony ápolástámogatási rendszert tudjunk szállítani az egészségügyben dolgozók szakmai munkájának megkönnyítésére. Korábbi eredményeinkkel már abba a fázisba értünk, hogy komplett útdíjredszert szállítsunk külföldre is.
Megoldjuk a lehetetlent II.
Az innováció, a fenntarthatóság és az ügyfélközpontúság mentén haladunk előre. A legmodernebb technológiák alkalmazásával és a piac változó igényeire adott gyors válaszokkal egyre inkább kiemelkedünk a versenytársak közül. Terveink szerint a következő 10 évben az iparág legfontosabb szereplőjévé válunk. Fejlesztéseink már eddig is nagyban hozzájárultak az emberek mindennapi életének megkönnyítéséhez. De nemcsak Magyarországon fűződik egyre több ilyen rendszer a nevünkhöz, hanem külföldön is mind több országban jelennek meg a megoldásaink.
Néhany fontos szám, hogy jobban megismerj minket
megalakultunk
létszám
négyzetméter iroda
szakterület